Az írók különcök?

Pont most értem el abba az életszakaszba, hogy meg tudom határozni az életem célját, ugyanakkor látom, hogy milyen nehéz út is vezet el addig a célig. Az pedig egyáltalán nem biztos, hogy valaha is átléphetem az áhított célvonalat. 

Ettől függetlenül rendíthetetlenül menetelek előre, sokkal nagyobb szenvedéllyel és elhatározással, mint korábban bármikor is tettem. A kiforrottabb személyiség és a magam mögött tudható 26 év (brrr) nagy segítségemre van abban, hogy valóban az legyek, aki lenni akarok, hovatovább, akinek lennem kell. Mára eljutottam oda, amiről tinédzserkoromban még csak álmodoztam: elkészült egy (több) regényem. 

Habár a 26 év "soknak" tűnik ugyan, ami maga után hozná, hogy a környezetemben komoly és felelősségteljes felnőttként kezelnek, ez közel sincs így. Az írást nem is az írás teszi nehézzé, akinek valóban van tehetsége, könnyedén megbirkózik a feladattal, "különc hobbink" elfogadtatása a környezetünkkel már annál nehezebb. Összeszedtem öt dolgot, amivel találkoztam, mióta írásra adtam a fejemet. 

1.) Nem vesznek komolyan 

A szűk környezetemben a legtöbben nem igazán olvasnak, az pedig, hogy írásra adják a fejüket, teljességgel kizárt. Ez jó is, meg nem is. Elvégre, így kevesebb a konkurencia (muhahahaha), ugyanakkor fogalmuk sincs, hogy mivel jár megírni egy történetet. A legtöbben azt hiszik, hogy annyi az egész, mintha facebook messengeren pakolnám egymás mellé a szavakat, csak kicsit bő lére ereszteném a mondanivalómat, és csiribú-csiribá kész is egy könyv. Ezért, igazából az ismerőseim nagy része nem értékeli, amit létrehoztam, fiatalkori hobbinak gondolják, amit majd megunok és kinövök. Sanszos, hogy nincs igazuk, de az ember mégsem állhat le meggyőzni mindenkit a saját igazáról. 

2.) Érdektelenek 

Mivel a legtöbben megelégszenek azzal, ha üveges tekintettel bámulhatják a tévéképernyőn a Való Világot, nem igazán adatik meg a lehetőség a számomra, hogy az ismerőseim körében érdeklődőkre találjak. Furcsa, de idegen emberek sokkal többen kíváncsiak rám, és a könyvemre. Mondjuk, tegnap megkérdezte egy régi ismerősöm, hogy miről szól a könyvem, de már nem is vettem a fáradtságot, hogy belekezdjek, többnyire úgyis csak illemből és/vagy jópofizásból kérdeznek rá. 

3.) Irigyek és/vagy rosszmájúk 

Olyanok is akadnak, akik puszta irigységből és az ebből fakadó rosszindulatból leszólnak, lehúznak, fikáznák, stb. Mondjuk, hála az égnek én személy szerint még nem kaptam ilyen "kritikát" a szemembe, de egészen biztos vagyok benne, hogy a hátam mögött igenis beszélnek rólam, és nem feltétlenül jót. Erre csak azt tudom mondani, hogy a negatív reklám is reklám, szóval, ha beszélnek rólam, köszönöm nekik. 

4.) Depressziós alkesznek gondolnak 

Tény és való, hogy az írók - szerény személyem legalábbis egészen biztosan - képesek sokkal mélyebben megélni az érzéseket. Magasabban szárnyalnak, de éppen ezért képesek mélyebbre is süllyedni, sokszor zuhanórepülésben. Ezt nem vitatom. Az is igaz, hogy sok művész (nem csak író) előszeretettel fordul tudatmódosító szerekhez, hogy inspirálódni tudjon. Ez sem újdonság, mindig is így volt ez. Bevallom, velem is előfordult már, hogy házipálinkát szürcsölgettem egy-egy jelenet megírása közben, konkrétan a szexjeleneteknél, mert azokat elég sokáig pironkodva írtam, kellett valami, ami oldja a gátlásokat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az írók depisek és alkeszok, hovatovább drogosok lennének. Szerintem semmivel sem kétségbeejtőbb az arány, mintha az összlakosságot nézzük. 

5.) Azt hiszik, gazdag leszel 

Tegnap is megkaptam, de úgy általában, ha feljön a téma, mindig, hogy milyen sok pénzem lesz, ha megjelenik a könyvem. Én nem tudom, hogy az emberek honnan szedik ezt a sok baromságot. Tök mindegy, hogy magánkiadónál vagy, vagy hagyományosnál, hacsak nem vagy nemzetközileg elismert bestseller író, sanszos, hogy még egy új laptopot sem tudsz venni a "hatalmas" bevételedből, ami az írásból származik. 

Mindezek ellenére én büszke vagyok magamra, és akkor sem térnék le az általam választott útról, ha maga a Jóisten kényszerítene rá. A nehézségek egyébként az írók legjobb barátai. Ha minden happy, abból nem lehet jó ihletet meríteni. Szomjazzuk a drámát, na.

Szóval, igen. Az írók különcök. De semmivel sem jobban,mint bármelyik másik ember, aki a kezébe merte venni a saját sorsát és a szenvedélyének mer élni, szembeszállva ezzel a mai társadalmi elvárásokkal.