Az írók különcök?

Pont most értem el abba az életszakaszba, hogy meg tudom határozni az életem célját, ugyanakkor látom, hogy milyen nehéz út is vezet el addig a célig. Az pedig egyáltalán nem biztos, hogy valaha is átléphetem az áhított célvonalat. 

Ettől függetlenül rendíthetetlenül menetelek előre, sokkal nagyobb szenvedéllyel és elhatározással, mint korábban bármikor is tettem. A kiforrottabb személyiség és a magam mögött tudható 26 év (brrr) nagy segítségemre van abban, hogy valóban az legyek, aki lenni akarok, hovatovább, akinek lennem kell. Mára eljutottam oda, amiről tinédzserkoromban még csak álmodoztam: elkészült egy (több) regényem. 

Habár a 26 év "soknak" tűnik ugyan, ami maga után hozná, hogy a környezetemben komoly és felelősségteljes felnőttként kezelnek, ez közel sincs így. Az írást nem is az írás teszi nehézzé, akinek valóban van tehetsége, könnyedén megbirkózik a feladattal, "különc hobbink" elfogadtatása a környezetünkkel már annál nehezebb. Összeszedtem öt dolgot, amivel találkoztam, mióta írásra adtam a fejemet. 

1.) Nem vesznek komolyan 

A szűk környezetemben a legtöbben nem igazán olvasnak, az pedig, hogy írásra adják a fejüket, teljességgel kizárt. Ez jó is, meg nem is. Elvégre, így kevesebb a konkurencia (muhahahaha), ugyanakkor fogalmuk sincs, hogy mivel jár megírni egy történetet. A legtöbben azt hiszik, hogy annyi az egész, mintha facebook messengeren pakolnám egymás mellé a szavakat, csak kicsit bő lére ereszteném a mondanivalómat, és csiribú-csiribá kész is egy könyv. Ezért, igazából az ismerőseim nagy része nem értékeli, amit létrehoztam, fiatalkori hobbinak gondolják, amit majd megunok és kinövök. Sanszos, hogy nincs igazuk, de az ember mégsem állhat le meggyőzni mindenkit a saját igazáról. 

2.) Érdektelenek 

Mivel a legtöbben megelégszenek azzal, ha üveges tekintettel bámulhatják a tévéképernyőn a Való Világot, nem igazán adatik meg a lehetőség a számomra, hogy az ismerőseim körében érdeklődőkre találjak. Furcsa, de idegen emberek sokkal többen kíváncsiak rám, és a könyvemre. Mondjuk, tegnap megkérdezte egy régi ismerősöm, hogy miről szól a könyvem, de már nem is vettem a fáradtságot, hogy belekezdjek, többnyire úgyis csak illemből és/vagy jópofizásból kérdeznek rá. 

3.) Irigyek és/vagy rosszmájúk 

Olyanok is akadnak, akik puszta irigységből és az ebből fakadó rosszindulatból leszólnak, lehúznak, fikáznák, stb. Mondjuk, hála az égnek én személy szerint még nem kaptam ilyen "kritikát" a szemembe, de egészen biztos vagyok benne, hogy a hátam mögött igenis beszélnek rólam, és nem feltétlenül jót. Erre csak azt tudom mondani, hogy a negatív reklám is reklám, szóval, ha beszélnek rólam, köszönöm nekik. 

4.) Depressziós alkesznek gondolnak 

Tény és való, hogy az írók - szerény személyem legalábbis egészen biztosan - képesek sokkal mélyebben megélni az érzéseket. Magasabban szárnyalnak, de éppen ezért képesek mélyebbre is süllyedni, sokszor zuhanórepülésben. Ezt nem vitatom. Az is igaz, hogy sok művész (nem csak író) előszeretettel fordul tudatmódosító szerekhez, hogy inspirálódni tudjon. Ez sem újdonság, mindig is így volt ez. Bevallom, velem is előfordult már, hogy házipálinkát szürcsölgettem egy-egy jelenet megírása közben, konkrétan a szexjeleneteknél, mert azokat elég sokáig pironkodva írtam, kellett valami, ami oldja a gátlásokat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az írók depisek és alkeszok, hovatovább drogosok lennének. Szerintem semmivel sem kétségbeejtőbb az arány, mintha az összlakosságot nézzük. 

5.) Azt hiszik, gazdag leszel 

Tegnap is megkaptam, de úgy általában, ha feljön a téma, mindig, hogy milyen sok pénzem lesz, ha megjelenik a könyvem. Én nem tudom, hogy az emberek honnan szedik ezt a sok baromságot. Tök mindegy, hogy magánkiadónál vagy, vagy hagyományosnál, hacsak nem vagy nemzetközileg elismert bestseller író, sanszos, hogy még egy új laptopot sem tudsz venni a "hatalmas" bevételedből, ami az írásból származik. 

Mindezek ellenére én büszke vagyok magamra, és akkor sem térnék le az általam választott útról, ha maga a Jóisten kényszerítene rá. A nehézségek egyébként az írók legjobb barátai. Ha minden happy, abból nem lehet jó ihletet meríteni. Szomjazzuk a drámát, na.

Szóval, igen. Az írók különcök. De semmivel sem jobban,mint bármelyik másik ember, aki a kezébe merte venni a saját sorsát és a szenvedélyének mer élni, szembeszállva ezzel a mai társadalmi elvárásokkal. 

A kérdés nem a kiadás, hanem az eladás

Ha megtudják, hogy írtam egy könyvet, az első kérdés mindig a kiadás módjára irányul. Pontosabban arra, hogy nem félek-e attól, hogy senki sem fogja megvenni a könyvemet, miközben beleáldozom a pénzemet (valamiért az időt és energiát mindig kifelejtik). A válasz általában egyszerű: Nem. 

Az, hogy mennyire lesz "kapós" a könyvem, nagyban függ attól, hogy mennyi energiát és időt vagyok hajlandó beleáldozni a terjesztésbe, illetve, hogy milyen platformokon vagyok hajlandó képviseltetni magamat. (PR ÉS MARKETING!!!!)

Csúnya ilyet mondani, de minden írónak (annak is, aki hagyományos kiadó által írja be magát a magyar irodalomtörténetbe) termékként kell tekintenie önmagára. Olyan termékként, amit el kell adni. Nincs ebben semmi különleges. Így csinálták a múltban is, csak az internetes hirdetési lehetőségek helyett az újságok hasábjain, és/vagy szórólapokon hirdették egy-egy könyv megjelenését. Ez az opció egyébként ma is él, szerencsés fordulat, hogy e mellé társult az internet, mint reklámozási felület. 

Eladni azonban még a mai modern reklámozási lehetőségek mellett is nagyon nehéz, noha nem lehetetlen. A mai gondolataim nem a reklámról fognak szólni, sokkal inkább arról, hogy hogyan vágjunk bele a könyvünk eladásába, ha üresebb a zsebünk, mint a politikusok feje. 

Én személy szerint mindenképpen olyan kiadót választanék (így is tettem), amelyik Print on demand (továbbiakban POD) technológiával (is) dolgozik. Ilyen kiadó például az Underground. 

De mi is az a POD? 

Hála a modern technikának, immár lehetőségünk van arra, hogy ne nyomtassuk ki nagy példányszámban a könyveinket, kockáztatva ezzel, hogy elúszik a pénzünk és több száz példány a nyakunkon marad, hanem igény szerinti nyomtatást vegyünk igénybe. Ez lenne a POD. 

A POD technológiával készült könyveket minőségileg olyan hajszálnyi különbség választja el a hagyományos, ofszet nyomással készült példányoktól, hogy az laikus szemmel szinte észrevehetetlen. Előnye még, hogy az ezzel az eljárással megszülető könyvekből nem termelődik felesleg, mivel csak akkor készítenek el egy-egy példányt, ha arra megrendelés érkezik. További előnye, hogy ezek a könyvek éppen ezért még raktárkészletet sem igényelnek. 

Az így elkészült művek árazása fix, függetlenül attól, hogy hány példány kerül belőlük megrendelésre. Az Undergroundnál például egy 300-400 oldalas könyv előállításai költsége 2700 forint, erre jön rá a szerző önmaga által meghatározott haszna, így a POD technológia 100 %-os jutalékos rendszerrel dolgozik. 

Hátránya, hogy ezzel a módszerrel, (hacsak egy könyvterjesztő, vagy a szerző nem rendeli meg a legyártott példányokat) nem lesznek elérhetőek a könyveink a könyvesboltok polcain, mivel - mint ahogyan már említettem - csak akkor kerül legyártásra egy példány, ha arra rendelés érkezik. 

De, hé! Felőlem aztán kihalnának a hagyományos könyvesboltok, dacára annak, hogy jelenleg is három általam rendelt regény kering valahol a Magyar Posta raktárában. Az internetről történő rendelés - főleg a könyv rendelés - szerintem már olyan alap dolognak számít, mint az, hogy netbankon keresztül tudunk utalni. Mondjuk én, személy szerint előszeretettel rendelek az internetről, mert kedvezményesebb, egyszerűbb, kényelmesebb és sokszor gyorsabb is, mint végigjárni a különböző boltokat. Ma például egy új laptoppal ajándékozom meg magamat és egészen biztos, hogy nem fogok érte kibújni a jó meleg házból. 

Szóval, a POD technológia véleményem szerint egy kifejezetten előnyös technikai újdonság, amivel sem a kiadó, sem az író nem kockáztat súlyos összegeket. Ezt a technikát ajánlanám minden olyan embernek, aki nem biztos abban, hogy be tud törni a könyvpiacra, vagy nincs lehetősége töménytelen mennyiségű pénzt belepumpálni az irományába. 

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a POD technikával készült könyvünket a későbbiekben bármikor kérhetjük hagyományos nyomtatással is (az ofszet nyomás olcsóbb egyébként), ha betörtünk a piacra és már kevesebb kockázati tényezővel dolgozunk. (Ilyen nyomást is kérhetünk az Undergroundtól). 

És, hadd említsem még meg egy hatalmas előnyét a POD-nak! Mivel minden példány igény szerint kerül kinyomtatásra, az esetleges hibákat és változtatásokat könnyű szerrel, akármelyik példányon elvégezhetjük. 

Ilyen feltételek mellett nem is olyan riasztó az a fránya eladás, ugye? 

Újságírás szakkal író leszek?

Sokan megkérdezik, hogy "újságírás szakon" (aminek egyáltalán nem ez a hivatalos neve) írókat képeznek-e, és köze lehet-e a végzettségemnek ahhoz, hogy regényírásra adtam a fejemet. A válasz természetesen összetett, de azért megpróbálom kifejteni. 

Szóval, a szak hivatalos megnevezése (a büfészakként elhíresült) kommunikáció- és médiatudomány. Ezen belül lehet különböző szakirányokra szakosodni, melyeket egyeteme válogatja. Nálunk Debrecenben a DRHE-n például PR, valamint Írott- és elektronikus sajtó szakirány közül lehetett választani a harmadik félévben teljesített szigorlatot követően. 

Nem volt kérdés, hogy én a sajtó felé orientálódok, tehát ÍRNI fogok. Legalábbis, elméletileg. Gyakorlatilag azt mondhatnám, hogy az első három félévben olyan durván telenyomták az órarendünket sajtós tárgyakkal, (IMÁDTAM) hogy valóban sikerült elriasztani ezzel azokat, akiknek nem volt jó az íráskészségük és/vagy nem szerettek volna írással foglalkozni. Ennek következtében azonban elég hamar lefutottak az írással kapcsolatos tantárgyak, már ami a kötelező jellegű tárgyakat illeti. Helyükbe jött a választott gyakorlat. (Tippelhettek, én melyiket választottam a sajtó, rádió és televízió közül). 

Szóval, aki csak és kizárólag azért akar erre a szakra menni, hogy egyszer író lehessen, annak azt tudom tanácsolni, hogy kétszer gondolja át, hogy jól választ-e. Az írás ugyanis egy olyan dolog, amit otthon, a szoba rejtekében végzünk (vagy ki hol) de semmiképpen sem kell miatta kapcsolatba kerülnünk más emberekkel. Az újságírás és maga a média viszont extrovertált személyiségeket kíván meg (mindjárt mutatok képeket), ugyanis egy újságírónak nem elég, ha jó íráskészsége van. Agyafúrtnak kell lenni, jól kell tudni kérdezni (alákérdezni), kell hozzá egy nagy adag pofátlanság, és a többi, és a többi. Ugyanannyira jól kell érezned magadat a kamerák előtt, vagy akár a rádióban, mintha a laptopod előtt ülnél, egy megnyitott word dokumentum előtt. 

Természetesen választhatsz magadnak olyan szabadon választható tárgyakat, amelyek az írás felé orientálnak és nálunk kifejezetten erős volt az írói professzori kar, ugyanakkor ahhoz, hogy sikeresen végigcsináld a három éves BA képzést valóban "nagypofájúnak" kell lenned. Nem elég, ha csak jól forgatod a pennát. De, hogy ne csak a levegőbe beszéljek, megmutatom nektek az utolsó évem tantárgylistáját. (Nem, az egyesek meg kettesek nem a jegyeimet, hanem a tantárgy kreditszámát jelzik). 

Szóval, nem tudom, mennyire látható, de bizony elég sokat voltunk rádiós és tévés gyakorlaton, amihez egyáltalán nem volt elég a jó íráskészség (de elengedhetetlen). Ha viszont úgy érzed, hogy tűzrőlpattant vagy és el tudod képzelni magadat a média világában, akkor csak ajánlani tudom a képzést. 

Egyébként egyáltalán nem nevezném büfé szaknak, nem mellesleg minden hozzáállás kérdése. Én valóban szerettem, amit tanultam és próbáltam belőle a legjobb lenni. (Szerintem ezt a jegyeim is mutatják). 

Tehát, önmagában ez a szak nem fog téged íróvá varázsolni, ahhoz egyébként sem kell főiskolát végezni, ugyanakkor rengeteg mindent lehet tanulni, frappáns ismeretségeket lehet kötni. A szakmában (most az írásra gondolok) olyan elismert emberekkel kerülhetsz kapcsolatba, akikkel egyébként nem, vagy csak nehezen tudnál megismerkedni, ők pedig megfizethetetlen tanácsokkal láthatnak el. (Tapasztalat). 

Egyébként az újságírás (és nem a különböző bulvár-firkászat) egy csodálatos szakma, egy percig sem bántam meg, hogy újságíró lett belőlem.  

Már csak egy hiányzik *.*

Második rész

A második rész is megkapta méltán megérdemelt címét. Szerintem elég beszédesre sikerült...

Tippek tőlem, hogy jó íróvá válj

Keresve sem lehetne fontosabb hozzávalót találni az Isten adta tehetségnél ahhoz, hogy jó íróvá válj. Az írás azonban ugyanúgy fejleszthető - és fejlesztendő - mint például az énekhang, vagy a kézügyesség. 

Éppen ezért a kérdés nem lehet az, hogy kell-e fejleszteni, ehelyett arra kell megtaláld a választ, hogy TE személy szerint hogyan tudod a legtöbbet kihozni magadból. 

Rossz hír, hogy erre pontos receptet talán még a legnagyobbak sem tudnak neked adni, tekintve, hogy minden ember más és más, a kreativitás pedig pont egy olyan dolog, amit nem lehet "how to" módon meghatározni. A jó hír ugyanakkor, hogy tippeket, trükköket megannyit lehet találni a különböző szakkönyvekben, vagy az interneten. Mi tehát a teendő? Egyszerűen csak ki kell próbálnod, hogy számodra melyek a leghasználhatóbb és legkifizetődőbb technikák. 

Mi vált be nálam, hogyan fejlesztettem önmagam: 

1.) Olvass!

Klisének tűnhet és egyértelműen mindenhol ezzel kezdik az okítást, de ez a legnagyobb igazság. Önmagában természetesen nem elég, mivel nem válik mindenkiből író, aki sok könyvet olvas, ugyanakkor elengedhetetlen ahhoz, hogy a képzelőerőd, a szókincsed, alapból a gondolkodásmódod fejlődjön. És egyébként is, szerinted lehetne egy olyan emberből énekes, aki sosem hallgatott zenét? 

2.) Írj sűrűn, ha teheted minden nap! 

Ez természetesen egy olyan dolog, ami nem feltétlenül válik be mindenkinél. Egyesek minden reggelüket azzal kezdik, hogy lejegyzik az álmaikat, mások esténként naplót vezetnek. Megint mások - köztük én is - napi szinten foglalkoznak a regényeikkel, novelláikkal, irományaikkal. Lehet, hogy te személy szerint azok közé az emberek közé tartozol, akiknek szükségük van szünetre, pihenésre.  Az írás nem egyszerű munkafolyamat, könnyen el lehet benne fáradni, ha nem is fizikailag, szellemileg mindenképp. Szóval, ha úgy érzed, hogy zsong a fejed és egy betűt sem tudnál leírni, ne tedd! Lépj ki a komfortzónádból, szerezz élményeket és jönni fog az ihlet! Ugyanakkor, az is elképzelhető, hogy olyan vagy, mint én és jobb szeretsz a magad kis csöndességében töltekezni. Ha képes vagy akár egy rohadó almából is ihletet meríteni, akkor tedd! Nálunk újságíróknál például bevett gyakorlat az oktatás során, hogy egy elénk lerakott tárgyról kell egy kis szösszenetet összerittyentenünk, megadott karakterszámban és meghatározott műfajban. Nehéz, de csak ajánlani tudom. Sokat segíthet a későbbiekben. 

3.) Alkoss magadnak szabályokat! 

Furcsán hangozhat, mivel a kreatív dolgokat pont nem olyannak gondolnánk, amiket szabályok közé lehetne szorítani, ugyanakkor a szabályrendszer mégis elengedhetetlen az alkotásban (is). Gondolj csak Petrarca szonettjeire! A szonett az egyik legkötöttebb versszerkezet, aminek pontos szabályai vannak, ez mégsem szabott gátat annak, hogy máig (méltán) ismert alkotások születhessenek. A szabályokra azért is van szükség, mert legtöbbször nem az ihlettel van problémánk, hanem a lustaságunkkal. Legalábbis, nálam így van. Néha legszívesebben felmondanám egy diktafonra, vagy leíratnám Dragon Dictation programmal, ami a fejemben van, mert a fenének sincs kedve pötyögni. Aztán, valahogy mégis erőt veszek magamon, mert ez nálam egy szabály, amit magamnak alkottam. 

4.) Gondolj a célodra! 

Ha nem találsz magadnak egy megfelelő motivációt hamar ki fogsz égni és belesüppedsz a szürke hétköznapokba. Ezzel alapjában véve nincs baj. Véleményem szerint, ha valaki írónak született, az úgysem fogja feladni az elhatározásait, a többiekért pedig nem kár. Ugyanakkor, a legjobbakkal is előfordulhat egy olyan periódus, amikor nincs kedvük írni. Ebben sokat segíthet, ha kitűzöl magad elé egy célt. Egy olyan célt, amit valóban vágysz, valóban kívánsz. Ne olyat keress, hogy "jó lenne, ha...", azért még soha senki nem törte a nyakát. Egy olyan célt próbálj meg találni magadnak, ami nélkül nem élet az életed, amit, ha nem érnél el, úgy éreznéd, hogy feleslegesen éltél. A kulcsszó a szenvedély. Szenvedélyesen kell akarnod, hogy elérd a célodat, mert ez a szenvedély végig fog hajtani az utadon akkor is, ha nyakig érő mocsárban kell azt megtenned. 

5.) Hidd el, hogy író vagy! 

A hitetlenséged a legnagyobb ellenséged, ez okozhatja számodra a legnagyobb kárt. A legtöbb ember sokkal többre lenne képes, ha nem az önbizalomhiány mocskában fürdőzne. Merd elhinni, hogy okkal kaptad az írás iránti szeretetedet! Az Univerzumban semmi sem történik véletlenül. Ha a Teremtő megajándékozott ezzel a csodás képességgel, ne vond kétségbe az ö akaratát! Higgy magadban! Ha erre nem vagy képes, rögvest add fel! Nincs értelme évekig húzni az idődet, hogy a saját, általad teremtett fantomoktól megriadva visszatáncolj a célegyenesből. 

6.) Szeresd, amit csinálsz! 

Gyakorta mondja az egyik előolvasóm, hogy rajongok a saját könyveimért. És (kapaszkodj meg!) ez így is van. Végtére is, ki szeresse őket, ha nem én? Leld örömöd és élvezeted abban, ahogyan a karaktereket formálod, ahogy a világot felépíted, ahogy újra és újra átírod a történetet és világra hozol egy egyedi alkotást, amit előtted még senki nem tett meg és senki nem is fog. Ez a TE szellemi terméked, a TE gyermeked. Az ember pedig szereti a gyermekeit. Persze, ahogy korábban is említettem, lesz olyan, hogy nem lesz kedved leülni a számítógép elé és pötyögni, lesz olyan, hogy besokallsz, de melyik szülő nem fárad néha bele a gyereknevelésbe? Ettől függetlenül még szeretned kell, amit csinálsz, nem is lehet ezt másképp csinálni. Gondolj csak bele! Az általad kreált világ számára te vagy az isten. Nem szeretnél isten lenni? 

7.) Adj időt magadnak! 

Korábban, amikor még tényleg nagyon zöldfülű kezdő voltam, irigykedve olvastam azoknak az embereknek a kommentjeit a különböző blogokon, akik azzal frenkiztek, hogy egy hónap alatt összedobtak egy regényt. Sokszor szegte a kedvemet, hogy nekem nem ment. Én még fél év után is az akkori regényem felénél jártam és még arról sem volt lövésem, hogy mit szeretnék belőle kihozni. Egyszerűen csak írtam, mert kikívánkozott belőlem. Mára már teljesen máshogy gondolom. Ismét a gyermekes példát tudom felhozni. Azzal, hogy világra hozol egy kisbabát, még nem ismered. Akármennyire furcsa, a gyermeked számodra egy teljesen idegen ember, akit hetek, hónapok, évek alatt ismersz meg. Sőt, mondok jobbat. Neki is hetek, hónapok, évek kellenek, hogy megismerhesse önmagát. A regényírás, és maga a regény ugyanilyen. Idő kell ahhoz, hogy megismerd a szereplőidet. Legalábbis, nekem olyanok a karaktereim, mintha valódi emberek lennének. Vannak rejtett képességeik, vannak titkos gondolataik, olyan tulajdonságaik, amelyek még számomra is rejtve maradnak hosszú ideig. Ugyanígy, ahhoz is kell egy bizonyos idő, hogy átlásd a saját történetedet. Nem vitatom, hogy vannak zsenik, akik képesek pár hét alatt világraszólót alkotni, de a legtöbb esetben képtelen vagyok elhinni, hogy akár maga az író tisztában van a saját történetével, ismeri annak minden szegmensét, nem beszélve a különböző személyiségekkel megáldott szereplőkről. Ilyenkor lesz tele a regény egy csomó ellentmondással, a háttérben pedig ott egy író, aki maga sem tudja, hogy merre halad a saját sztorija. 

8.) Ne hallgass a kritikákra! 

Ha másért nem is, ezért a tanácsért biztosan sokan megköveznének, de ismét csak magamból tudok kiindulni. Habár - lekopogom - annak ellenére, hogy  jó pár éve benne vagyok az újságírásban, a "tudsz te ennél jobbat is" kritikánál nem kaptam még "rosszabbat". De - bevallom - nem is igazán keresem a lehetőségeket arra, hogy kritikákkal bombázzanak. Nyilván, ha megjelenik a könyvem és lesz olvasótáborom fogok negatív kritikákat is kapni, ezeknek a kezelését majd nekem is meg kell tanulni. A kritika, hiába mondják, hogy építő jellegű, sok esetben gátat tud szabni a kibontakozásnak. Elveszi az önbizalmadat, és máris üdvözölhetjük az ötödik pontot. A negatív dolgok, amit akárki, akármilyen indíttatásból összehord, sok esetben egy életre beleéghetnek a lelkedbe, visszahúzva ezzel a célod elérésétől. Ráérsz a kritikákkal akkor foglalkozni, amikor már lesz egy olyan önbizalom-bázisod, hogy nyitott szívvel tudd fogadni az ÉPÍTŐ jellegű kritikákat. 

9.) Ne félj megmutatni magadat a világnak! 

Nekem nagy problémám volt elég sokáig, hogy nem mertem kiadni a kezemből az írásaimat. Aztán, amikor újságírótanonc lettem, ez elengedhetetlen volt, mivel ezekre (is) kaptam az osztályzatokat. Később már csak a szűk ismeretségi körömnél okozott problémát, hogy nem szerettem volna, ha tőlem olvasnak. Frusztrált, sőt egyenesen elborzasztott a tudat, hogy például édesanyám egy-egy pikáns jelenetemet olvasgatja. Bevallom, mai napig van olyan, hogy belepirulok, ha beleolvas egy-egy készülő regényembe, a jelenet milyenségétől függetlenül, de mára már úgy hiszem, megtanultam kezelni a "lámpalázat". Hogy hogyan csináltam? A legféltettebb, leginkább pironkodásra okot adó jelenetemet toltam az orra alá, miközben összeszorított fogakkal vártam, hogy a végére érjen. Ha látta a "legdurvábbat" már úgysem érheti meglepetés. (Ó, dehogynem :D ). 

10.) Ha elakadtál, írj kézzel! 

Kézzel? A mai világban? Bizony, sokan elfelejtik, hogy a kézzel való írás milyen fontos is tud lenni. Én például nagyon sok jelenetemet írtam meg kézzel. Konkrétan az olyanokat, amik megkívánták, hogy szépen, már-már merengősen legyenek megalkotva. Nálam legalábbis szükség van erre a technikára. Sokkal szebben és sokkal mélyrehatóbban írok, ha tollat fogok a kezembe és nem a klaviatúrán pötyögök. Tudományosan bizonyított, hogy a kézzel való írás során dominál a jobb agyfélteke. Mivel ilyenkor lényegében rajzolunk, (betűket rajzolunk) a kreativitásért felelős agyféltekénk működésbe lép. Emellett a kézzel való írás lelassítja a gondolatok áramlását, így sokkal jobban tudunk fókuszálni a részletekre. Ha művészibb típus vagy, még a betűírásban is örömedet leled (például én így vagyok vele), a betűk kanyarítása, kunkorítása is sokat segít abban, hogy megformáld a történetedet. Ha eddig még nem tetted, próbáld ki! 

+1.) Hallgass zenét a megfelelő hangulat eléréséhez! 

Az írás és a zene van, hogy kéz a kézben jár, van, hogy kizárják egymást. Én személy szerint a kettő között vagyok. Zenét általában azokhoz a jelenetekhez szoktam hallgatni, amikor sokáig nincs párbeszéd, ugyanakkor egy nagyon érzéki, nagyon felkavaró, nagyon megható (stb) jelenetet kell leírnom. Például előszeretettel alkalmaztam jazz zenét a szexjeleneteimhez, vagy buli jeleneteknél valóban én is meghallgattam az adott számot, amit megemlítettem a könyvben, miközben próbáltam felvenni a hangulatot. (Szerencsére nálam ez könnyen megy). Máskor, főleg a magyarázós, párbeszédes részeknél kifejezetten zavar és ki is veri a gondolatokat a fejemből. Szóval, ismét csak azt tudom mondani, hogy próbáld ki, neked melyik módszer jön be a legjobban! 

Remélem segítettem. Sok sikert és jó írást kívánok! 

Felvállaljam az arcom?

Ha lehet egyáltalán két kategóriába besorolni az írókat, akkor mindenképpen azt mondanám, hogy vannak, akik a névtelenség mögé bújva, álnéven publikálnak, mások büszkén vállalják az arcukat. 

Nagy dilemma, hogy mutassuk-e meg magunkat a (remélhetőleg) nagy közönségnek és engedjük-e be őket a magánszféránkba, vagy alakítsunk ki egy fiktív személyt, az általunk kreált írót, akinek a személyiségjegyeit épp úgy megformáljuk, mintha csak valamelyik karakterünk lenne. 

Én sokáig burkolóztam a névtelenségbe, főleg abból az indíttatásból, hogy (mint, ahogyan azt már korábban kifejtettem) az, hogy valaki elé tárom a fantáziámat olyan, mintha beengedném a hálószobámba, hogy ruha nélkül végigelemezze a testemet. 

Végül, mégis amellett döntöttem, hogy vállalom az arcomat és felvállalom azt, hogy mit csinálok, mit hoztam létre. Bevallom, ez az ismerőseim előtt volt a legnehezebb. Nagyon sokan ferde szemmel néznek egy olyan emberre, aki eltér az átlagtól és azért azt be kell lássuk, hogy a hétköznapokban elég kevés ember vetemedik könyvírásra, még kevesebben vannak azok, akik a megjelentetés mellett döntenek. 

Mikor létrehoztam a facebookon a saját írói profilomat és elkezdtem meghívni az ismerőseimet, egy zabszemet sem lehetett volna bedugni a fenekembe. Attól tartottam, hogy majd ki fognak nevetni, vagy, ami talán még rosszabb, csomó negatív kritikát fogok kapni, ami elveszi a kedvemet és az önbizalmamat. Ennek ellenére úgy határoztam, hogy ha valaha is szeretnék "valakivé" válni ebben a világban, legyen szó írásról, vagy bármi másról, vállalnom kell önmagamat. Végtére is, sosem lesz olyan, hogy a környezetünkben lévő minden embernek megfelelünk, és nem is kell. Minden ember más, és mindenkinek más tetszik. Éppen ez a szép a világban. 

Másrészről sokat nyomott a latban, hogy ha azt szeretném, hogy bárki is elolvassa a szerzeményemet, ismertségre lesz szükségem. Lehet egy írás akármennyire jó, ha nincs olvasóközönsége, megette a fene. Olvasóközönséget építeni pedig először mindenképpen az ismerőseink körében lehet, ami aztán kinövi magát (legalábbis ideális esetben) országos ismertséggé. 

Ezért, elengedhetetlen felvállalni az arcunkat és egyébként is, véleményem szerint az emberek - kíváncsiságukból adódóan - szeretnek belátni a kulisszák mögé és szeretik, ha információkat szereznek egy olyan személyről, akinek az "agymenését" ( :D ) olvassák. 

Szóval, mosolyra fel! Mi lehet a legrosszabb, ami történhet? Maximum azt gondolják, hogy furcsa vagy. És, ahogy David mondta Catherine-nek: "Különcnek lenni jó".

Borító...

Annyira imádom, hogy mindjárt sírok... :$ 

Mikor az előolvasóm túlkapja... :D

Tündérkeresztanya kerestetik!

De most komolyan... 

Néha úgy érzem, hogy nem bírom tovább és feladom az egészet - persze, erre úgysem lennék képes. Ha valaki azt mondja nekem, 2010 környékén - amikor még csak kis zöldfülű taknyos voltam, aki az asztalfiókjának írogatott - hogy írónak lenni nem csupa móka és kacagás, biztosan szemberöhögtem volna, aztán elküldöm egy moziba, hogy ott vetítsen. Végtére is, mi lehet abban nehéz, hogy valaki szavakat, mondatokat pakol egymás mellé, aztán - az Isten tudja, hogyan - kikerekedik belőle egy történet?

Ebben semmi. Megírni egy történetet - már, ha rendelkezik az ember az ehhez szükséges íráskészséggel - körülbelül olyan egyszerű, mint kicselezni egy csecsemőt fociban. Így, hogy - hála az égnek - már magam mögött tudhatok két regényt és a harmadik is behelyezkedett már a szülőcsatornába, bizton állíthatom, hogy kitalálni a szereplőket, felépíteni a világot, mozgatni a szálakat, stb. talán jó, ha a 10 százalékát kiteszik az egész könyvírás biznisznek. 

"Mert, mi van még?"  - kérdezhetné a laikus, és kérdezi is. Habár, erről csináltam az első videót, de mivel a blogger kisördöge nem szimpatizált a képemmel, megpróbálom röviden összefoglalni, írásban. 

Szóval, amint leütötted az utolsó pontot, megkezdődik az eszeveszett hajsza, amikor önmagaddal futsz versenyt. A tét pedig, hogy kibírod-e ép ésszel, hogy beérj a célba, vagy a hőn áhított célvonal előtt össze csuklasz és feladod. Hála a jó égnek, én még bírom magamat, noha egyszer-egyszer komolyan ahhoz lenne kedvem, hogy kilépjek a versenypályáról, leheveredjek az árnyékba és csak nézzem, ahogy mások rohannak előre, a céljuk felé. 

Ugyanis, amint felteszed az utolsó pontot, nincs vége a feladataidnak. Ekkor kezdődik csak az igazi ihaj-csuhaj. Először is, elkezded átnézni az irományodat. Nem egyszer, nem kétszer, hanem legalább hatvanhétszer. Átírod, kivágsz belőle részeket, beleírsz részeket, átformálod a sztorit, közbeékelsz, magyarázol, elveszel és adsz. Aztán újra átnézed és újra átnézed, hatmilliószor ellenőrzöd, kinyomtatod, átírod, újra kinyomtatod. Idegsokkot kapsz, aztán újra nekiülsz. 

Mindeközben pedig napi szinten veszíted el a hitedet önmagadban, a tehetségedben és úgy konkrétan az egész világban. Végül, valahonnan mégis erőt merítesz és gatyába rázod a regényedet. 

Azt hiszed, nyugodtan hátradőlhetsz és élvezheted a munkád gyümölcsét? Hát, nagyon nem. Gratulálok, eljutottál a regénykiadás harminc százalékához. Lépjünk tovább a következő szintre. 

Szóval, van neked egy - vélhetően - jó regényed, amit szépen meg is formáztál. Hogyan tovább? Természetesen kiadót kell keresned. A hagyományos könyvkiadásról most nem beszélnék, azt teljesen más lapra tartozik. Most értél el tehát oda, hogy a különböző kiadók között keresgélj. Hacsak nem teszel rá nagy ívben és fontos számodra a saját szellemi terméked, akkor bizony apró részletekbe menőig utána fogsz szimatolni a különböző magánkiadóknak. Megnézed a neten a véleményeket, fórumhozzászólásokat, lecsekkolod (legalább százszor) a honlapjuk minden egyes ablakocskáját, megnézed a munkáik minőségét, még azt is, hogy hány követőjük van twitteren, vagy hány lájkot kaptak facebook-on. Sok pénzed, vagy akár az egész munkád bánhatja, ha nem vagy körültekintő és elbagatelizálod a kiadóválasztás kérdését. 

Tegyük fel, hogy kapcsolatba léptél pár kiadóval, meghallgattad az ajánlataikat, majd a számodra legkedvezőbb ajánlat alapján választasz. (Nekem ez az Underground lett). Megvagy a negyven százalékkal. Most a kiadó által előírt formába kell előtördelned a szövegedet, mert nagyon nem mindegy a végleges tördelés szempontjából, hogy milyen külalakkal adod le. Drágíthatja a tördelést, ha nagyon sok utómunka van egy szöveggel. Nekem például ki kellett szednem az összes gondolatjelet, mert automatikus felsorolásra kapcsoltam a word-öt. Így, az elejétől újra kellett szerkeszteni az egészet. (Hogy ti ne essetek ugyanebbe a hibába, kapcsoljátok ki az automatikus felsorolást, helyette használjátok a ctrl és - kombinációt, ha gondolatjelet szeretnétek írni). De ez csak egy apró szegmens, nagyon sok mindenre kell még figyelni, ha igény van rá, később írhatok róla. 

A tördelés után jön a borítóterv (ha kérsz pl. lektorálást, stb, az természetesen egyedi dolog, akkor előbb az készül el, csak aztán tördelik). 

Szóval, a borító. Az UDG-nál választhatsz alap borítót, vagy egyedi (művészi) borítót, aminek a költségei természetesen a csillagos égig rúghatnak. Szóval, ez teljesen rajtad és az elképzeléseden áll. Ha van egy jó grafikus ismerősöd, vagy ismerősödnek ismerőse, akkor elképzelhető, hogy olcsóbban megúszod, de vigyázz (!), mert a borítót csak azután lehet elkészíteni, hogy a pontos könyvméret megállapításra került (ehhez készen kell legyen a tördelés, hogy kijöjjön a végleges oldalszám). Én személy szerint amondó vagyok, hogy igen sokszor a ruha teszi az embert és ez igaz a könyvekre is. Hacsak nincs nagyon nagy neved és nem vagy befutott bestseller író, aki vezeti a TNYT best seller listáját, akkor próbáld meg minél eladhatóbbá varázsolni a könyvedet. Ehhez pedig szüksége lesz egy olyan köntösre, ami kiemeli a tömegből. Szóval, én a borítón nem spórolnék. (Nem is fogok). 

Ha minden készen van és könyvformát kapott az irományod, kapsz egy ellenőrző példányt és ha ez is rendben van, mehet a nyomdába a végleges könyv. Természetesen szerződésben rögzítve van minden, a terjesztés módjától kezdve a megvásárolt példányszámokig, stb. Ebbe most nem mennék bele, ez evidens. 

Gratulálok! Elérted az ötven százalékot. 

"Hogy mi? Még csak ötven?"
Igen, és még jóindulatú is voltam. Most következik az, amit én a regényírás legmocskosabb részeként szoktam emlegetni, mégpedig a MARKETING. (Brrr!)
Ugye te sem hitted, hogy amint kijön a nyomdából a könyved, végre gyönyörködhetsz a kemény munkád gyümölcsében? Mivel nem ismernek, a kutya nem fogja megvenni a könyvedet. Persze, kis hazánkban (és úgy kompletten a világon is) hacsak nem vagy hiper-szuper híres, nem fogsz megélni a könyvkiadásból.
Mi az, hogy megélni, még az sem biztos, hogy a ráfordított költségedet vissza tudod hozni. Ezért is vagyok én amondó, hogy a profit lényegében jelentéktelen. Az igazi lényeg az olvasótábor kiépítése (akkor meg főleg, ha profitorientált vagy). Elvégre, azt senki ne mondja nekem, hogy csak szimpla szórakozásból ment végig a könyvkiadás göröngyös útján, hogy elmondhassa magáról, van egy könyve! Ha senki nem olvassa, oly' mindegy, hogy megírtad-e az évszázad legnagyobb sztoriját, attól még te is és a történeted is elsüllyedtek a névtelenségben. Szóval, a marketing szerves része, sőt (!) a legmeghatározóbb része a könyveladásnak. (Lásd: 50 shades of grey. Szar sztori, igénytelen nyelvezet. Csak egy jó marketinges csapat kell és jön a milliós eladás). 

És, hogy miért keresek tündérkeresztanyát? Egyszerűen csak szeretném, ha előkapná a varázspálcáját, megpöckölné a kobakomat és sikeres íróvá varázsolna. Manapság ugyanis ha tehetséged van, az még semmit nem számít. Árucikként kell gondolnod magadra, én pedig ezt annyira utálom...

Videó

Sziasztok!

Sajnos a technika ördöge nem engedte, hogy videót tegyek közzé a blogon. :(
De sebaj, lájkoljátok az oldalamat facebookon, ott ugyanis elérhető lesz minden videó, emellett értesülhettek a legújabb hírekről és még nyereményjátékban is részt vehettek. ^^

Lájkolásra fel! LIKE