Elérkeztem arra a szintre, amikor már nagyon nincs írnivalóm. Pontosabban, gyakorlatilag teljesen elkészült a történetem. Már, ami a nyers szöveget illeti. Ezt a részt "utálom" a legjobban. Ilyenkor már vajmi kevés szükség van a "kreativitásra", ez inkább afféle "pofozgatós", "ellenőrizgetős" időszak, amikor újra és újra végig kell olvasnom ötszáz akárhány oldalt, miközben egyszerre tetszelgek a korrektor és a lektor szerepében. Önmagunk felülírása pedig nem is annyira könnyű, mint amilyennek tűnik. Szóval, ez amolyan "unalmas" időszak; igazából a hátam közepére sem kívánom, de ezt is meg kell csinálni, máskülönben sosem lesz a kezemben a második rész. (Sem a harmadik, negyedik... stb...)
Szóval, kemény fenék és összeszorított fogak. A főiskolán hozzászoktam, hogy hogyan vegyem rá magamat a tanulásra, ez pedig hasonló ahhoz, amikor az embernek egy-egy vizsgára kell benyalnia az anyagot. Igazándiból, teljesen hasonló érzés. Mindent csinálnék; valamelyik nap még a házat is kipucoltam, csak, hogy legyen valami kifogásom, hogy miért nem pofozgatom a szöveget. Azt hiszem, most már tényleg nincs mire fogni a dolgot, úgyhogy félredobom a lustaságomat, és nekiesek a második rész végső csekkolásának. :)
