Bevallom, sokáig gondolkoztam, hogy megtartsam-e ezt a jelenetet, avagy sem. Végül, maradt. És nagyon hálás vagyok saját magamnak, hogy így döntöttem. :D
Felriadtam. A szobában sötét
volt. David egyenletesen szuszogott mellettem, miközben szorosan ölelt. Ujjait
úgy fonta össze az enyémekkel, mint az álmomban. Kikászálódtam a szorításából,
és amennyire csak lehetett, távolabb húzódtam tőle. Az álombeli alakra
gondoltam. Szabályosan fájt a hiánya. Ki akartam deríteni, hogy ki ő és miért
tűnik fel időről-időre a képzeletemben, de hiába sikerült magamra
kényszerítenem az álmot, az idegen nem tért vissza hozzám.
David azonban annál inkább.
Arra ébredtem, hogy csókolgatja a vállamat. A jobb oldalamon feküdtem,
magzatpózban kuporogva. Egy ideig próbáltam úgy tenni, mintha aludnék, de úgy
tűnt, szerelem ide vagy oda, nem szándékozik tiszteletben tartani, hogy alvó
embert nem illik ilyen alattomos módon felébreszteni.
Hatalmas keze végigsiklott
az oldalamon, hogy a fenekemről lecsusszanva – miért is ne – belém tömje az
ujjait. Komolyan azért imádkoztam, hogy hirtelenjében kapjak stroke-ot, és ne
kelljen újra összefeküdnöm vele. Mondjuk, annyi pozitívum legalább volt a
dologban, hogy egész „kapcsolatunk” alatt először, nem erőszakkal esett nekem.
Igazából, ha nem lettek volna piszok rossz élményeim vele és a vele való
összebújással kapcsolatban, még jól is esett volna, amit csinált. Így azonban más
volt a helyzet.
Ha
még egyszer bárki is belém tömködi az ujjait, csuklóból harapom le a kezét,
legyen az David vagy akárki más!
Tudtam, hogy nem húzhatom
túl sokáig a műalvást. Végtére is, ki hinné el, hogy nem veszem észre, ha belém
hajítanak akárhány vaskos ujjat? Ahhoz pedig nem volt merszem, hogy újra
előhozakodjak azzal, hogy „nincs kedvem”. Rohadtul feltűnő lett volna. Az
idegesítő nyúlkálás megszűnt, helyébe azonban egy még idegesítőbb dolog lépett:
óvszer csörgés. Összeszorítottam a szemeimet és próbáltam kizárni, ami mögöttem
történik, hogy nyugodtan gondolkodhassak.
Keresnem kellett egy
személyt, akire gondolhatok, hogy elviselhető legyen az elkerülhetetlennek tűnő
procedúra. Tudtam, hogy immár nem hívhatom a segítségemre Sam tejbetök-képét.
Még a végén újra elbőgtem volna magamat, az pedig magával hozott volna egy
csomó kérdést, amire nagyon nem akartam válaszolni.
Ki
legyen az? Ki legyen az? Gyorsan, gondolkozz! Gyerünk már! Színész? Énekes?
Valami jó pasi! Egy szexi, sötét hajú… Gyorsan!
Éreztem, hogy megérintett.
Sőt, még egyéb dolgot is éreztem, amint a hátsómat böködte. Tuti biztos voltam
benne, hogy ha nem veszem gyorsan a kezembe az irányítást, gazdagabb leszek egy
újabb brutális együttlét emlékével. Volt egy olyan tippem, hogy David gond
nélkül megerőszakolna „szeretkezés” címszó alatt.
Az
álombeli lovagom! –
határoztam gyorsan. – Na, nézzük! Magas,
szálkás test, sötét, szélfútta haj, kívánatosan dús ajkak… borosta… ah…
Selymesen puha ujjak, ahogy végigsimít a testemen, ahogy megcsókol azokkal a
mézédesnek tűnő ajkakkal… Az a vattacukorillat… Uh, egek! Beletúrok abba a
szexi, kócos hajba… megragadom, hogy dús ajkait a melleimhez irányítsam. Ő
pedig végigcsókolja őket, mi az, hogy végigcsókolja, egyenesen kínozza őket a
csókjaival. Gyöngéden belém harap, miközben végigkarmolom a hátát, és csak
szívom magamba azt a részegítő, mámorkeltő vattacukorillatot. Olyan erősen
szorít, hogy összeroppanok a karjai között, és élvezem… De még mennyire, hogy
élvezem… Atyaságos Úristen! Ez maga a vegytiszta szerelem…
Mintha a Niagara-vízesés
indult volna útjára a lábaim közül. Totál begerjedtem. De nem Davidre.
Igazából, őt már nem is jegyeztem. A tudatom kiröppent a testemből, átsuhant az
álmaim világába, hogy gondolatban az éjsötét hajú férfival töltsem az éjszakát.
Annyira fel voltam izgulva, hogy képes lettem volna még magamhoz is nyúlni,
csak, hogy a szemeim előtt lezajlódó szenvedélyes szex-jelenet buja álomképét
fenntartsam.
Ráfordultam Davidre, és
anélkül, hogy akárcsak egy pillanat erejéig is kinyitottam volna a szememet,
megtámaszkodtam a mellkasán, hogy a körmeimmel végigszántsam a bőrét, miközben
úgy vonaglottam rajta, mint egy hivatásos, akinek már a kisujjában van minden
mozdulat.
Köszönöm,
sötét hercegem! Nem bírtam volna ki még egy „kutyust”.
– Mi a franc van veled? –
hallottam David hangját nagyon-nagyon távolról, de válaszra sem méltattam. Az
kiszakított volna az álomképből, abba pedig képes lettem volna belehalni.
A tenyeremet a szájára
tapasztottam, hogy ne pofázhasson bele a vágyteljesítő képzelgéseimbe, majd még
gyorsabb tempóra kapcsoltam. A saját hangomat tökéletesen érzékeltem. Olyan
hangosan sipítottam, hogy szerintem felvertem az egész tömböt, és a nyakamat rá
merném tenni, hogy még fogdostam is magamat, azt képzelve, hogy álmaim titkos
látogatója cirógatja a testemet.
– Hé! Catherine! –
szólongatott David, mindhiába.
A franciaágy úgy
nyikorgott-nyekergett alattunk, hogy szerintem az alsószomszédunk még a
szépnagyanyánkat is kiátkozta a sírból, mérgében. Utolsó erőmorzsáimmal
elképzeltem, hogy az ismeretlen férfi keményen belemarkol a fenekembe puha
ujjaival, és jó erősen tart magán, amíg kirobban belőlem a gyönyör. És, így is
tettem, a fenekemet markoló puha ujjacskák nélkül.
Egek!
Micsoda déjà vu…
– Ah! Baby! – törtem ki, és
ráborultam David mellkasára.
A szavaim azonban nem neki
szóltak. Nem-nem! Egy percig sem. Még véletlenül sem. Ezt az én csodálatos,
éjsötét lovagomnak küldtem, a létezés akármelyik birodalmában is tartózkodott
éppen.
– Mi van veled? – ragadta meg
a karomat David, és maga mellé hajított. Nem bántam. Teljesen el voltam veszve
az álomvilágomban.
– Semmi – dünnyögtem,
miközben úgy tekeregtem, mint egy bagzó macska, aki fel akarja hívni magára a
kandúrok figyelmét.
Kussolj
már! – vigyorogtam
magamban.
– Catherine! – rázott meg. –
Mi volt ez?
– Mi van? – förmedtem rá. –
Már az is baj, ha élvezem?
Fel tudtam volna rugdosni az
Uránuszig, amiért meg merte engedni magának, hogy feleslegesen pofázzon, amikor
szemmel láthatóan a hátam közepére sem kívántam a faggatózását. El voltam
foglalva egy sokkal fontosabb és élvezetesebb dologgal: Mr. Feketehajjal.
– Szóval élvezted? Minő
meglepetés! – fordult rám.
– Aj! Még nem végeztél? –
húztam fintorra a számat, reflexből.
Basszus,
ez vágó volt…
– Mi volt ez a grimasz? –
pislogott le rám.
– Milyen grimasz? –
kulcsoltam a nyaka köré a karjaimat. – Ez volt életem legjobb együttléte! –
mosolyogtam hamisan. – Mégis miért grimaszolnék?
Nem szólt semmit, csak
rátehénkedett a mellkasomra, és csigalassúsággal mozogni kezdett felettem. Hát,
legalább nem fájt. Gyorsan elengedtem a nyakát, mielőtt elhitte volna magáról,
hogy egy percre is foglalkoztat a kielégülése. Unottan bámultam a sötétségbe
vesző plafont, mire eszembe jutott, hogy igazából élvezhetném is a dolgot.
Gyorsan visszarántottam magamhoz álmaim lovagját. Habár, a kép már nem volt
annyira erős, hogy kitartson egy újabb élvezetig, de legalább el bírtam viselni
magamon Davidet, ami már nagy szónak számított. És, ha a fantáziám segítségével
képes vagyok magammal elhitetni, hogy élvezem a dolgot, akkor még a végén
tényleg normalizálódhat a szexuális életünk.
Ráférne…
– Oké! – húzott magához,
dolga végeztével. – Mit bazsalyogsz?
– Tessék?
Fel se fogtam, mit
kérdezett. Lelki szemeim előtt még mindig az Adoniszommal múlattam az időt.
– Furcsa vagy, hercegnőm.
Történt valami, amiről nem tudok?
– Ja – vigyorogtam rá. –
Elélveztem. Durván.
– Hm… – cirógatta meg az
államat. – Úgy tűnik, csak szerelmet kellett vallanom.
– Igen, tényleg úgy tűnik –
hagytam rá.
Istenem!
Mekkora palimadár vagy!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése