Rory nem egyszerű eset... :D

– Jó lesz az üveges szósz tésztával? – kérdeztem, miközben feltápászkodtam mellőle. – Aprítok bele egy kis sonkát. Bocsi, totál megcsúsztam az ebéddel.

– Rory! – pislogott rám a laptopja felől. – Nem kell főznöd rám!

– Sss! – emeltem az ujjamat a szám elé. – Ez szennyes? – kaptam fel az ágy végébe hajított ruhadarabokat.

– Úristen, ne már! – takarta el az arcát a kezeivel. – Közte van az alsógatyám is.

– Na és? Az emberek általában ruhát hordanak, amit ki is szokás mosni. Egyébként – mentem bele a témába, miközben megindultam az ajtó felé – nem muszáj így beöltöznöd – mutattam rá. Bemelegítőt és pólót viselt. A mi házunkban nem igazán volt szokás az ilyesmi. Még a ruha se nagyon. – Engem az sem izgat, ha egy szál pöcsben mászkálsz.

– Hát… azt azért nem tenném… – fújta elképedve.

– Hát, jó! – rántottam egyet a vállamon. – Amúgy, ne lepődj meg rajta, ha én viszont pucéron fogok néha bóklászni itthon. Ruha nélkül alszom, és ha éjszaka kómás leszek, nem biztos, hogy eszembe fog jutni, hogy köntösben menjek ki pisilni. Szóval, ha ez neked túl extrém, egyszerűen csak nézz félre, oksi? Nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni, szóval, azért majd megpróbálok figyelni.

– Ühüm… – bólogatott ledermedve.

Sosem értettem azokat a tök fura embereket, akik megbotránkoztak az ilyesmin. Főleg, hogy azt is rossz szemmel nézték, ha családon belül, a saját otthonában engedte el magát az ember. Végtére is, nem ruhában születtünk, és mindenkinek adatott egy test. Egy testben pedig semmi szégyellnivaló nincs. Legalábbis, nem kellene, hogy legyen. Az afrikai bennszülött törzsek sem hordanak ruhát, mégsem hiszem, hogy gyakori lenne náluk a nemi erőszak, és a pornóipar sem szárnyal. Ez is csak a modernkori ember hülyesége. Na, mindegy…

– Kiégtél már? – mosolyodtam el.

– Hát… nem is tudom. Számíthatok orgiára a nappaliban? – engedett el egy zavart mosolyt.

– Nem – ráztam meg a fejemet vigyorogva. – Olyat nem csinálok.

– Máris nem olyan ijesztő a dolog – nevetett fel. – Egyéb bizarr furcsaság, amiről jó, ha tudok?

– Hát, kulcsold a fürdőszoba és a vécé ajtót, ha jót akarsz magadnak! Nálunk nem igazán szokás kopogni. De ne lepődj meg, ha nekipuffanok az ajtónak! – nevettem el magam. – A zárt ajtókhoz sem vagyok hozzászokva.

– Jól van – bólintott. Úgy tűnt, sokkal inkább tartja viccesnek a dolgot, mint megbotránkoztatónak.

– Ja, a szennyest külön gyűjtjük. Mármint, külön a feketék, külön a színesek, külön a fehérek. Ha nem megy a szétválogatás, egyszerűen csak hagyd a szennyes-tartók mellett a cuccokat, majd megcsinálom. Nem gond, nem akadok fenn rajta.

– Oké – bólintott ismételten.

– A szemetet is szelektáljuk, mert környezetvédők vagyunk. Ezért harapok – libegtettem meg előtte a mutatóujjamat – szóval, erre figyelj! Kaját nem dobunk ki! A mosogató alatt van egy úgynevezett moslékos. Abba gyűjtjük az állatok számára ehető konyhai hulladékot és a maradékot. Az utca sarkán – mutattam jobbra – ugyanis van egy állatmenhely. Majd megmutatom. Oda szoktuk elvinni. De légyszi, arra figyelj, hogy csöves csontot ne dobj bele, mert az veszélyes, oké?

– Hú! – bámult rám meglepetten. – Ez tök jó! Oké.

– Az ajtó mellett van egy nagy dísztál. Meg fogod találni. Vannak benne cukorkák és kicsi csokik. Ha esetleg postás jönne, vagy áruszállító, vagy ilyesmi, akkor ne felejtsd el megkínálni! – intettem figyelmességre. – Egy kis kedvesség, hogy mosolyogva dolgozhasson tovább – húztam parányi mosolyra a számat.

Ezek mind anyukám heppjei voltak, amiket észrevétlenül adott át nekem és apunk. Különös volt látni, hogy egy családunktól idegen ember mennyire képes meglepődni azokon az apróságokon, amik számomra már zsigerből jöttek.

– Hát – gondolkodtam el egy pillanatra – most ennyi jut eszembe. De majd folyamatában bővítjük a kört.

– Értettem, kapitány! – tisztelgett.

– Apropó! Az alsóneműket is vasalod?

– Semmit sem vasalok. Miért?

– Hm, férfiak… – ingattam meg a fejemet. – Mi nem vasaljuk a fehérneműt, de ha igényed van rá, akkor csak szólj, és neked megcsinálom!

– Jézusom! – nyögött fel elszörnyedve. – Dehogyis! Semmit sem kell megcsinálnod!

– A cuccaidat majd mindig szépen bepakolom a gardróbba – folytattam, fittyet hányva a szavaira. – De ha ki akarsz venni egy ruhát, csúsztasd be szépen a kis kezedet – imitáltam a szabad kezemmel a szavaimat – és emeled meg a többi ruhát, mert ha elkezded nekem kirángatni, és összegányolod a gardróbot, egy hétig te mosogatsz!

– Van nyomtatód? – kérdezte váratlanul.

– Persze. Miért? Szükséged van rá? Van a dolgozószobában is, és…

– Egyelőre nincs rá szükségem! – fojtotta belém a szót. – De megtennéd, hogy nyomtatsz nekem egy házirendet?

– Jaj! – fújtam. – Rád zúdítottam, igaz?

– Csak nem akarok semmit elszúrni – villantott fel egy mosolyt.

– Nem baj, ha elszúrod – nyugtattam meg. – Majd összecsiszolódunk. És persze, ha neked vannak heppjeid, nyugodtan szólj! De tényleg! – bólogattam hevesen. – Alkalmazkodom hozzád, elvégre, te teszel nekem szívességet.

– Nincs semmi – rázta meg a fejét.

– Szuper! – csettintettem a nyelvemmel. – Ha esetleg eszedbe jutna valami, csak szólj! Na, jó! Megyek főzni. Szólok, ha kész a kaja. Lejössz, vagy hozzam fel?

– Van lábam, Rory.

– Jól van. Upsz! – pattantam oda az ágyhoz. – Ezt elviszem – kaptam fel a kezembe a tányért. – Tányért nem hagyunk a szobában!