Megríkatott az új regényem :(

– Meghaltak a szüleim, a kurva életbe!

– DE TE NEM! – ordított egy akkorát, hogy még belesajdult a dobhártyám. – Te élsz, Ro! – ragadta meg a kezemet. – Hála az Istennek, te élsz! – görbült sírásra a szája.  

– A szüleim is élnének, ha… – zokogtam, de nem vitt rá a lélek, hogy befejezzem a mondatot.

– Ha, mi? – csattant fel. – Mondd ki! Mondd ki végre, hogy az én hibám!

– Nem, dehogy! – ráztam meg a fejemet.

– Tudom, hogy így gondolod! Essünk túl rajta! Mondd ki!

– Az én hibám! – visítottam bele a tenyerembe. – Csak az én hibám! Egyedül az enyém!

Életemben először mondtam ki azt, amit igazából mindig is tudtam. Ami igaz volt ugyan, de eddig a pillanatig nem mertem még csak magam előtt sem beismerni.

– Én öltem meg a szüleimet, Kyle; és azt kívánom, bárcsak én haltam volna meg abban a balesetben…

Kyle olyan szemekkel nézett rám, hogy dacára az együtt töltött több, mint két évnek, megtippelni sem tudtam, hogy mi járhat a fejében.

– Nem kapsz több bogyót! – közölte, miközben elhúzódott tőlem. – Menj, beszélgess a Caden nevű fickóval! Úgy látszik, neki pár nap elég ahhoz, hogy mosolyra bírjon. Nekem pedig pár óra elég, hogy tönkretegyek mindent.

– Ez nem igaz! – ráztam meg a fejemet kétségbeesetten.

– Majd beszélünk – mondta kifejezéstelen hangon, miközben kimászott az ágyból, és elkezdte magára kapkodni a cuccait. Néztem egy ideig az ügyködését, majd rávettem magamat, hogy megszólaljak.

– Hova mész? – kérdeztem csöndesen.

– Dolgom van – felelte úgy, hogy rám sem nézett.

– A szeretődhöz mész, igaz?

Odafordult hozzám, és kifejezéstelen arccal belebámult a szemeimbe.

– Igen, Ro – húzta fintorra a száját. – Életem szerelme darabokra hullik, én pedig egy szeretővel múlatom az időmet – köpte oda a választ, majd kilépett az ajtómon, és úgy csapta be azt maga mögött, hogy kongott tőle a szobám.

Nem mentem utána. Az ég tudja, hogyan és miért, de életemben először átengedtem magamat a gyász mérhetetlen fájdalmának, miközben hangosan zokogtam, és könyörögtem a Jóistennek, hogy másítsa meg a megmásíthatatlant. Csak azt éreztem, hogy anyukámat és apukámat akarom, mert ebben a pillanatban nem voltam az a felnőtt nő, akinek már kora-tinédzserkorom óta éreztem magamat, és akinek anyuék neveltek. Csak egy gyönge, törékeny kislány voltam, aki arra vágyott, hogy bemásszon a szülei közé az ágyba, hogy a nagy és erős anyukája meg apukája megvédelmezze az egész világtól.