2017. június 19., hétfő

Imádom az első összebújásokat megírni *.*

– Tetszel – simítottam végig a testén. – Sima vagy. Utálom a szőrös pasikat.
– Hasonlókat mondhatok a szőrös nőkről – mosolyodott el.
– Én nem vagyok szőrös – közöltem nagy büszkén, mintha nem lettek volna szemei.
– Nem bizony, kiscsillag – hajolt oda hozzám egy csókért. – Te iszonyatosan szexi vagy.
– Mióta kívánsz? – cirógattam meg az arcát.
– Mióta csináltál nekem szalámis kenyeret – csókolta bele a szavakat az ajkaimba.
– Tessék? – húzódtam tőle egy parányival távolabb, hogy szemrevételezhessem az arcát. Nem úgy tűnt, mintha viccelne.
– Gondoskodó vagy. Ráadásul, még jól is csinálod. És, ha beszabadulsz a konyhába… – harapott bele az alsó ajkamba. – Totál extázis.
– Ez most komoly? – kuncogtam. – Gerjedsz rám a konyhában?
– Magam sem értem. Tök fura fétis.
– Szexi – simítottam végig a testén. – Majd… – csókoltam végig a nyakát – majd sütök neked palacsintát.
– Ezer éve nem ettem palacsintát – mormogta, miközben végigjáratta az ujjhegyeit az oldalamon. A testemen azon nyomban végigfutott valamiféle megmagyarázhatatlan eufória, az érintése hatására.
– Majd fogsz! – mondtam megrészegülve, miközben átvetettem rajta a lábamat. – Ha kell, egész nap a konyhában leszek. Ki sem jövök. Csak sütök és főzök.
– És mosogatsz…
– Igen, azt is – helyeseltem.
– Pucéron – karmolt végig a testemen.
– Soha többet nem hordok ruhát, ha azt kéred tőlem.
– Nem fogsz! Itthon biztos, hogy nem! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írással kapcsolatos dolgok, amiken kiakadok

Valamilyen különös okból kifolyólag ihletet kaptam ahhoz, hogy elkészítsek egy tíz pontból álló listát, amiben azt taglalom, hogy melyek a...